„Az emberek ma is vágynak a spiritualitásra, de nem kérnek az elnyomó, erőszakos közegekből”

Milyen útjai lehetnek a jövőben hitnek és spiritualitásnak? Hogyan egyeztethetők össze a bibliai normák és a versenyszellem? Bolba Márta evangélikus lelkész prognózisa. 

Érdekes tendencia rajzolódik ki a vallásosság körül az utóbbi években: miközben egyre kevesebben járnak hetente misére vagy istentiszteletre, az egyházi fenntartásban lévő intézmények száma folyamatosan nő. Ugyanakkor az egyházi iskolákban a vallásgyakorlat elemei nem szabadok, hanem a nevelési program és a tanterv részévé válnak, pedig épp a vallás szabad megélése az, amire a 21. századi embernek óriási szüksége lenne. Szüksége van arra, hogy a közösség előtt ünnepelhesse élete fordulópontjait, és a depresszív hedonizmuson túli értelemkeresés és a következetes, értelmes közösségi cselekvés útjait kutassa. 

A vallásos viselkedés emellett a szertartások szintjén is mélyen beágyazott, és ma is része az emberi kultúrának. Más és más rítus szerint ugyan, de világszerte megadjuk a végtisztességet halottainknak, felsőbb erők kezeire bízzuk gyermekeinket, hálát adunk értük, és Isten színe előtt fogadunk egymásnak hűséget. Ma is alapvető szükségletünk, hogy közösségi együttélésünket világos szabályok szerint rendezzük el, és az öntisztulásnak, bűnvallásnak is teret adjunk: a vallás ezáltal képes civilizációt, kultúrát teremteni, fenntartani és rendszerbe foglalni értékeinket. A mai kor embere ugyanakkor sok olyan hagyományt követ, aminek a gyökerével nincs tisztában: tudjuk például, hogy szokás a kétfogásos ebéd, de azt már nem, hogy ez Szent Benedek szerzetesi életet szabályozó regulájából ered. Fát díszítünk karácsonykor, de nem tudjuk, hogy a megváltás misztériumjátékának kelléke az örökzöld fán tekergőző kígyó, a kísértést jelentő almák, és hogy az emberi bűnből szabadító Megváltó születésére emlékeztető betlehemi csillag van a karácsonyfa tetején. 

Véleményem szerint a keresztény vallás legfőbb értéke napjainkban az, hogy képes Istenről beszélni és Isten szavának teret adni a világ egyre növekvő zajában. Az istenkapcsolat mindenki számára tanulható, az imaóra, bibliaóra és az istentisztelet, a lelkipásztori beszélgetés pedig lehetőséget nyújt arra, hogy mindannyian hozzáférhessünk lelki erőforrásainkhoz. Pál apostol azt írja, hogy a Szentlélek gyümölcsei a szeretet, öröm, békesség, szívesség, jóság, hűség, önmegtartóztatás – ezek pedig sosem mennek ki a divatból.

Az egyház is tud reagálni a változó világ kihívásaira azzal, hogy reflektál a társadalmakban bekövetkezett demokratikus változásokra, és a laikus hívekre felelős keresztény felnőttekként tekint. A nők egyenjogúságát a hitéleti döntéshozási folyamatokban kidolgozza, a zárt hierarchikus struktúrákon úgy alakít, hogy azok ne adhassanak teret erőszaknak, a spirituális hatalommal való visszaélésnek, tehát érzelmileg, fizikailag biztonságos környezetet teremt a hívő közösségekben. Az emberek ma is vágynak a spiritualitásra, de nem kérnek az elnyomó, erőszakos közegekből, ezért a nagyobb tömegek elérésének kulcsa a hatalommal és a spirituális hatalommal való visszaélések visszaszorítása, megszüntetése lenne. Ehhez nagyon fontos az is, hogy a lelkészek képzése bátor, és a társtudományok felé – lélektan, társadalomelmélet, irodalomtudomány, pedagógia – nyitott legyen.

A vallás erejében ma is óriási potenciál rejlik. Az egyházközségek, a helyi gyülekezetek a helyi társadalom, falu vagy város kulturális, szellemi, lelki, közösségi életének központjai, a közélet katalizátorai lehetnek, ha megosztják kincseiket szekuláris környezetük szervezeteivel is. Különösen inspiráló útnak látom a közösségi érdekérvényesítést és közösségszervezést mint társadalmi beavatkozási eszközt: amikor egy-egy helyi igazságtalan működés megváltoztatásán alulról indulva, együtt dolgoznak a jóakaratú emberek.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. decemberi lapszámának Prognózis rovatában jelent meg.