Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Jogvita

Per indult Károly király és Elon Musk között

2023. január 25.

2 perc olvasás

ELLE

twitter Elon Musk Károly király III. Károly király
Per indult Károly király és Elon Musk között
© Fotó: Instagram/TheRoyalFamily

Elon Musk kárt okozott III. Károly királynak néhány döntésével, amelyet frissen vásárolt cége, a Twitter irányítása közben hozott.


Egy üzleti jogvita miatt került egy per két ellentétes oldalára III. Károly király és Elon Musk. A brit uralkodó ugyanis a tulajdonosa egy épületnek, amit a Twitter, azaz Elon Musk cége bérelt.

Nem fizetett

Az Express című lap írja, hogy a Twitter jó ideig a londoni Piccadilly Circus közelében bérelt egy irodát. Amikor tavaly év vége felé a cég botrányos körülmények között Elon Musk irányítása alá került, a multimilliárdos úgy döntött, hogy mindent megreformál, rengeteg embert kirúgott és irodákat bezáratott. Kiköltözött a cég ebből a bizonyos londoni irodából is, és a bérleti díjat sem fizették tovább.

Mi köze ehhez Károlynak?

Nos, ez a bizonyos épület, ami London belvárosának közepén található, a brit állam tulajdona, és egy brit állami vagyonkezelő cég üzemelteti azt. Mint a brit állam feje, III. Károly számít a cég vezetőjének, és a vagyonkezelő által elért profitot teljes egészében a brit állam kapja. Nos, ők indítottak pert amiatt, hogy a Twitter olyan gyorsan költözött ki ebből a bizonyos londoni irodából, hogy nem is fizették ki a teljes bérleti díjat.

Elon Musk döntése nyomán tehát a Twitter végső soron a brit államot károsította meg, ezért aztán a héten benyújtották a brit bíróságon a még koronázás előtt álló III. Károly nevében a keresetet, amivel a királyi kincstár követeli Elon Musk cégétől a hiányzó összeget.

Hogy pontosan mennyit követelnek a britek a Twittertől, arról nem szól a forrás, de a hírek kiemelik, hogy hasonló körülmények között költözött ki a cég San Francisco-i és Seattle-i irodáiból is.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
2

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
3

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
4

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
6

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
7

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
8

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves