Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Szívesség

Hihetetlen, mit tett Jason Momoa volt feleségéért

2022. december 21.

2 perc olvasás

Kurucz Barbara

karácsony válás barátság Lisa Bonet Jaosn Momoa családi karácsony
Hihetetlen, mit tett Jason Momoa volt feleségéért
© Fotó: Steve Granitz / Getty Images

Jason Momoa a válás után is megpróbál mindenben segíteni a feleségének. 


Jason Momoa és Lisa Bonet 16 év után döntöttek a válás mellett. A sztárpár szakítása sokakat meglepett, ám úgy tűnik, a köztük lévő mély kapcsolatot semmi sem ingathatja meg. 

Jason Momoa és volt felesége közösen ünneplik a karácsonyt

Lisa Bonet és Jason Momoa még 2005-ben kezdtek el járni, majd 2017-ben egy privát szertartáson házasodtak össze. Két gyermekük született, és éveken keresztül éltek boldogan, harmonikusan. Éppen ezért 2022 elején mindenkit meglepett, amikor bejelentették a válásukat. Bár voltak kísérletek a kibékülésre, végül mégis a szakítás mellett döntöttek. 

A People magazinnak egy bennfentes elárulta, hogy az egykori házaspár között megmaradt a jó kapcsolat, Jason pedig ott segít az exfeleségének, ahol csak tud. Amíg házasok voltak, a színész rengeteg dolgot csinált a ház körül, ha bármi elromlik, Lisa még mindig őt hívja. 

Megmaradt köztük a baráti viszonyt, ezt az is bizonyítja, hogy Jason Momoa vásárolta meg a volt feleségének a karácsonyfát, és ő is vitte haza. A színész állítólag a gyerekeivel és az egykori feleségével tölti az ünnepeket. Ez utóbbi annyira nem meglepő, hiszen mindkettőjük számára nagyon fontos, hogy a gyerekeik harmonikus, szerető környezetben éljenek. 

A színészről az elmúlt hónapokban többször is pletykálták, hogy új barátnője van. Korábban Eiza Gonzalez színésznővel randizott, de végül nem fordult komolyra a kapcsolatuk, csupán barátok maradtak. 


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
1

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
2

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
3

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
4

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
5

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
6

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
7

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
8

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves