Észak-Korea, a pokol: ahol az élet semmit nem ér

Egy letűnt kor országa

A második világháború idején japán fennhatóság alá kerültek, ezért is tört ki a koreai háború, amely 1950-től 1953-ig tartott, és amelynek következtében kettészakadt az ország. Így lett külön állam Észak-Korea, amelynek vezetője a zendülések élén álló Kim Ir Szen lett, aki rövid időn belül felépítette katonai diktatúráját. A háborút nem béke zárta, hanem fegyverszünet, így Észak-Korea, azaz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (mely felesküdött az imperialisták elleni küzdelemre, és magát kommunistának vallja) azóta hadikészültségben áll. Uralkodó eszméjük a dzsucse, mely kimondja, hogy minden felett a katonaság áll, ami miatt mind a nőknek (3 évig), mind a férfiaknak (5 évig) be kell vonulniuk katonának. 1990-ig, a Szovjetunió felbomlásáig virágzott az ország, hiszen mind a szovjetek, mind Kína támogatta őket, így tartozott Magyarország is a baráti országok közé. Ám a rendszer felbomlása után Észak-Korea magára maradt, megszűntek mind a gazdasági mind a politikai kapcsolatai, ma már csak Kínával kereskedik. Az ország tehát lassú pusztulásnak indult. Ami pénzük akad, azt a fegyverkezésre fordítják, és az egész világot rettegésben tartják az atombombájukkal, amit bármikor készek ledobni.

Errefelé nincs áram, csak ritkán (emiatt közvilágítás sincs), nincs ivóvíz a házakban (az emberek marmonkannákkal viszik haza a vizet), nincs melegvíz, nincs elég étel, ruha, nincsenek kozmetikumok, nincs papír (vécépapír sem), nincs tej, nincs búza, így nincs kenyér, nincs semmi. Az embereknek csak a puszta életük van, ami semmit nem ér. Phenjan, a főváros kivételezett helyzetben van, de az is igazi nyomortanya. Építettek persze pár reprezentatív épületet, és a lakók itt engedéllyel, de azért utazhatnak. Vidéken még a faludat, városodat sem hagyhatod el. Mindent megtettek azért, hogy az embereket helyhez kössék, az esetleges zendüléseket, szervezkedéseket megakadályozzák. Egy zárvány lett az ország, benne külön zárványokkal, és halad a pusztulás felé. Közben pedig, abszurd módon minden a dicsőséget zengi, az állandóan szóló idióta dalok a vezetőkről, a mindenhol ott lévő monumentális szobrok és óriási mozaikok, a reggel fél hattól (akkor van az általános ébresztő) szóló, üvöltésig kihangosított propagandaautók. Itt még az időszámítás is más: a nagy és örökös vezér, Kim Ir Szen – akit már az életében kiépült személyi kultusz övezett – születésétől számolják az időt, így náluk most nem 2014-et, hanem 102-t írnak. Ő alapította az azóta uralkodó Kim-dinasztiát, a hatalmat tőle fia, Kim Dzsong Il vette át, őt pedig a mostani diktátor, az unoka, Kim Dzsong Un követte. Vallásos tisztelet övezi őket, még a magánházakban is kötelező kitenni a képmásukat.