Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Halál

Gyermekük haláláról beszélt Elon Musk volt felesége

2022. november 29.

1 perc olvasás

Kurucz Barbara

gyerek halál Elon Musk exfeleség
Gyermekük haláláról beszélt Elon Musk volt felesége
© Fotó: Theo Wargo / Getty Images

Elon Musk egykori felesége most elárulta az igazat a gyermekük haláláról. 


Elon Musk és Justin Wilson 2000-ben házasodtak össze. Az első gyermekük, Nevada Musk 2002-ben született, de pár hónappal később meg is halt. Most Justin elmesélte a történteket. 

Elon Musk exfelesége elmondta az igazat

Pár héttel ezelőtt Elon Musk azzal indokolta egyes felhasználók kitiltását a Twitterről, hogy a karjaiban halt meg a gyermeke. Azt állította, hogy soha senki nem élt át olyan fájdalmat, mint ő, amikor meghalt a gyereke, ezért nem engedi, hogy olyan személyek használják az oldalt, akik a gyerekek halálából szeretnének hasznot húzni. 

A kijelentésével sokat egyetértettek, ám most megszólalt Justin Wilson és elárulta, hogy Elon Musk hazudott. 

Nem mintha ez számítana bárkinek is rajtam kívül, mert ez az én életem egyik legmeghatározóbb pillanata, de én voltam az, aki a kezében tartotta. 

Justin és Elon Musk fia bölcsőhalálban halt meg pár hónapos korában. Az írónő azt is elárulta, hogy a mentők próbálták újraéleszteni a gyermeküket, de olyan sokáig volt oxigénhiányos állapotban, hogy károsodtak a sejtjei és az agya. Az orvosok megpróbáltak mindent megtenni, ennek ellenére nem sikerült megmenteni az életét, végül lekapcsolták a gépekről. 

A párnak később öt gyermeke született, és 2008-ban váltak el. Justin a beszámolójával szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy sokszor elfeledkeznek az ilyen helyzetekben az anyákról, pedig az ő fájdalmuk szinte mindig nagyobb. 
 

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
1

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
3

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
7

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
8

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves