Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Botrányos videó

Egyszerűen sokkoló, hogy néz ki most Madonna

2022. október 10.

1 perc olvasás

ELLE

meleg plasztika madonna marilyn manson TikTok
Egyszerűen sokkoló, hogy néz ki most Madonna
© Instagram/@madonna

Eddig csak simán meglepő volt Madonna fiatalos megjelenése, mostanra azonban már egy kicsit ijesztővé vált a külseje.

Madonna már a karrierje kezdetétől a botrányairól volt híres, és ez nem változott az évek során. A popdíva már betöltötte a 64-et is, de viselkedése és megjelenése mit sem változott! Ugyanazzal a fiatalos lendülettel veti bele magát a koncertezésbe, a forgatásokba, közösségi oldalain pedig százával láthatóak a megbotránkoztató felvételek. Előfrodul, hogy nőkkel csókolózik, vagy épp templomokban fotózkodik félmeztelenül.

De ez mind semmi ahhoz képest, amit a külseje vált ki a netezőkből! 

Az énekesnő ugyanis sem a viselkedésében, sem megjelenésében nem emlékeztet egy 64 éves nőre. Arcbőre tükörsima, ráadásul bomba formában van. Ennek azonban az az ára, hogy vonásai már nem emlékeztetnek a régi Madonnára! Legfrissebb videójában pedig már szinte rá sem lehet ismerni...

A popdíva ezúttal pinkre festette a haját, a szemöldökét viszont fehérre, amihez egy brutál erős rúzst is választott. A kommentelőknek nem jött be az új külső, olyannyira, hogy egyesek Marylin Mansonhoz hasonlították.

Comingoutolt volna?

A videó egyébként nem csak ezért lett felkapott! Madonna ugyanis azt is közölte, hogy meleg. Persze futótűzként terjedt el, hogy az énekesnő 64 évesen comingoutolt. Az igzaság viszont az, hogy a popdíva mindig is nyíltan biszexuális volt, sőt nőkkel is élt párkapcsolatban. Így azért ez nem tekinthető valódi comingoutnak.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
1

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
2

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
3

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
4

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
5

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
6

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
7

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
8

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

ezek is érdekelhetnek

Meghan Markle és Beyoncé videója uralja most az internetet – ennyire kedvelik egymást

2024.02.23. 2 perc olvasás

Sztárbarátság

Victoria Beckham bevallotta: ezt a plasztikai műtétjét bánta meg, a lánya előtt is titkolja

2023.12.15. 1 perc olvasás

Vallomás

Madonna lánya új dalt készített, meztelenül szerepel a videóban

2023.10.11. 2 perc olvasás

Új dal

3 tipp, amivel megelőzhető a napszúrás

3 tipp, amivel megelőzhető a napszúrás

2023.08.21. 2 perc olvasás

NYÁR

Elképesztő videó terjeng Erzsébet királynőről, az emberek meglepődtek a viselkedésén

2023.08.11. 2 perc olvasás

Royal Family

 A TikTok új ajakfestési trükkjéért őrül meg most a világ

2023.07.30. 2 perc olvasás

BEAUTY

Az olajos TikTok-trükk, amitől azonnal erősebbek lesznek a körmeid

2023.07.02. 2 perc olvasás

PERFECT NAILS

Életveszélyes állapotban került kórházba Madonna, aggódnak a rajongók

2023.06.29. 2 perc olvasás

Betegség

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves