Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Mi rejlik a határtalan önfeláldozás mögött?

2014. február 07.

2 perc olvasás

önfeláldozás pszichológia
Mi rejlik a határtalan önfeláldozás mögött?

A parentifikáció, vagyis a Terézanyu szindróma


„A lelkem is kiteszem értetek” mondat a „terézkedés” esszenciája. Ezek az emberek ugyanis másokért élnek, és akkor is segítenek, ha nem kérjük, de még akkor is, ha ők maguk belerokkannak ebbe. Honnan jön hát ez a nagy önzetlenség?


Ha arra vagyunk kíváncsiak, miből lesz a Terézanyu, meg kell néznünk, mit kaptak ezek az emberek gyerekként. Nos, két szóban válaszolva: túlzott felelősséget. A kis Terik már 5-6 évesen olyan feladatokat látnak el, ami felnőtt dolga volna, például ők nevelik kisebb testvérüket, vagy ápolják beteg apjukat. A jeles családterapeuta, Böszörményi-Nagy Iván szavaival saját szülőjük szülőjévé válnak, vagyis parentifikálódnak. Mindig ez történik válás esetén a legidősebb testvérrel, ám a folyamat nem minden esetben káros! „Inkább anyu kosarát cipelje a gyerek, ne a lelki terhét” – mondta a szerző. Vagyis az egyszülős családokban természetes, hogy komolyabb feladat hárul a legnagyobbra, de ha a hétköznapi teendőkben segít, és ezért kellő dicséretet kap, akkor érettebb személyiség válik belőle, mint átlagos kortársaiból.

Sajnos azonban nem ritka, hogy a nagylány, vagy nagyfiú lelki szemetesládává változik, és minden erejével azon lesz, hogy osztozzon imádott szülője nehézségein. Ezáltal túlterhelődik, és nem jut ideje arra, hogy gyerek maradjon. Felnőve azután ugyanezt a sémát ismétli: mindenkivel törődik, csak önmagával nem. Ettől egyre boldogtalanabb és erőtlenebb lesz, mert a „terézkedés” bizony fárasztó elfoglaltság. Ahogy Rácz Zsuzsától tudjuk, Terézanyut – vagy Terézaput – nem könnyű megállítani, de a sok dicséret, elismerés és egy rendszerszemléletű terápia általában elég hozzá.

Mayer Máté pszichológus

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon
1

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

A körömszín, amit mindenki viselni fog idén ősszel
2

A körömszín, amit mindenki viselni fog idén ősszel

2022.08.27. 3 perc olvasás

A körömszín, amit mindenki viselni fog idén ősszel

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere
3

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

2023.02.07. 1 perc olvasás

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint
4

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín
5

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon
6

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül
7

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje
8

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

ezek is érdekelhetnek

Mit látsz meg először a képen? Rejtett képességeidről árulkodik a döntésed

Mit látsz meg először a képen? Rejtett képességeidről árulkodik a döntésed

2024.02.26. 2 perc olvasás

Személyiségteszt

Mit veszel észre először a képen? Kiderül, mennyire figyelsz oda másokra

Mit veszel észre először a képen? Kiderül, mennyire figyelsz oda másokra

2024.01.25. 2 perc olvasás

Személyiségteszt

Mit látsz először a képen? Elárulja, mennyire vagy kalandvágyó

Mit látsz először a képen? Elárulja, mennyire vagy kalandvágyó

2024.01.04. 2 perc olvasás

Személyiségteszt

Mit látsz a képen? Elárulja, mennyire vagy romantikus

Mit látsz a képen? Elárulja, mennyire vagy romantikus

2023.12.07. 2 perc olvasás

Személyiségteszt

Mit látsz meg a képen? Elárulja, hogy mennyire vágysz a kalandra az életedben

Mit látsz meg a képen? Elárulja, hogy mennyire vágysz a kalandra az életedben

2023.12.05. 1 perc olvasás

Személyiségteszt

A kiégés 5 jele, amit sokan nem vesznek elég komolyan

A kiégés 5 jele, amit sokan nem vesznek elég komolyan

2023.11.21. 3 perc olvasás

Burnout

A depresszió 10 jele, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A depresszió 10 jele, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.11.17. 3 perc olvasás

Mentális problémák

5 dolog, amit fontos tudni a depresszióról

5 dolog, amit fontos tudni a depresszióról

2023.11.06. 3 perc olvasás

Mentális egészség

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves