Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A hét férfija: Bill Murray

2014. március 20.

3 perc olvasás

a grand budapest hotel a hét férfija bill murray időtlen időkig mozi színész
A hét férfija: Bill Murray

Kiszámíthatatlan csodabogár


William James Murray ötödikként született egy kilencgyerekes családba és nem volt egyértelmű, hogy színész lesz belőle. Gyerekkorában testvéreivel együtt labdaszedőként dolgoztak egy golfpályán, ebből fizették szüleik a taníttatásukat. Bill pedig rögvest beleszeretett a sportba, ma is előszeretettel vesz részt különböző tornákon. Bátyja, aki színészként és forgatókönyvíróként is dolgozik, írta a forgatókönyvet az 1980-ban készült, elképesztően vicces Golfőrülteknek, melyben Bill fergeteges alakítást nyújtott.

Akár úgy is alakulhatott volna, hogy zenész lesz Billből: fiatal korában tíz éven keresztül énekelt egy rockzenekarban, és később több filmjének zenéjében is közreműködött, például az Elveszett jelentésben. A színész maga viszont azt nyilatkozta, hogy szerinte profi sportoló lett volna belőle, valószínűleg baseballjátékos, szenvedélyesen szereti ezt a sportot és több klubnak is tulajdonosa.

Bill színészi karrierje komikusként kezdődött a Saturday Night Live-ban, és ez az irány meg is maradt egészen a kilencvenes évek végéig: ikonikussá váltak az általa megformált olyan, kissé elviselhetetlen, ám nagyon vicces karakterek, mint a Szellemirtók Dr. Peter Venkmanje vagy az Idétlen időkig Philje.

A kilencvenes évek végén a Wes Andersonnal való szerencsés találkozás pedig elvezette őt a drámai hangvételű szerepek felé. Bár Anderson műveinek fontos eleme a humor, emellett mégis árasztanak egyfajta nosztalgikus, szomorú hangulatot. Ezt pedig gyakran Bill Murray depresszív karaktere szolgáltatja, például az Okostojásban, a Tenenbaum, a háziátokban és az Édes vízi életben is. Így eshetett, hogy Sofia Coppola kifejezetten rá írta a magányos filmsztár karakterét édes-bús drámájában, az Elveszett jelentésben, amiért aztán egy Golden Globe-ot és egy BAFTA-díjat, illetve egy Oscar-jelölést kapott.

Persze azóta is bőven láthatjuk komédiázni a 63 éves színészt, például a 2009-es Zombielandben, melybe az alkotók a főszereplő, Woody Harrelson kérésére és érte való rajongása miatt írták bele a szerepét. Murray-t egyébként gyakorlatilag lehetetlen elérni, nem hogy filmszerepre, de interjúra sem. Nincs se menedzsere, se ügynöke, sokszor még a családja sem tudja, merre jár - majd mindenki megrökönyödésére teljesen váratlan módon és öltözékben beállít egy eseményre vagy szerkesztőségbe.

A Grand Budapest Hotel mellett szerencsére két másik szórakoztatónak ígérkező filmje is jön még a közeljövőben: a St. Vincent De Van Nuys címszerepében mizantróp háborús veteránt alakít, illetve Cameron Crowe (Jerry Maguire - A nagy hátraarc, Majdnem híres) egyelőre cím nélküli új filmjében is feltűnik majd.


Fotók: Profimedia - Red Dot

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín
1

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje
2

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon
3

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint
4

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint
5

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon
6

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül
7

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere
8

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

2023.02.07. 1 perc olvasás

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

Ezek is érdekelhetnek

A 8 legjobban várt premier májusban

A 8 legjobban várt premier májusban

2024.05.02. 5 perc olvasás

PREMIER

Gérard Depardieu-t szexuális zaklatással vádolják, itt vannak az ügy részletei

Gérard Depardieu-t szexuális zaklatással vádolják, itt vannak az ügy részletei

2024.04.30. 2 perc olvasás

BÍRÓSÁG

Kvíz: Kitalálod a színészt a híres szerepei alapján?

Kvíz: Kitalálod a színészt a híres szerepei alapján?

2024.04.25. 1 perc olvasás

FILMES KVÍZ

Apa lesz Henry Cavill, itt vannak a részletek

Apa lesz Henry Cavill, itt vannak a részletek

2024.04.16. 1 perc olvasás

Gólyahír

Demi Moore szívmelengető módon köszöntötte fel Bruce Willist a születésnapján

Demi Moore szívmelengető módon köszöntötte fel Bruce Willist a születésnapján

2024.03.20. 2 perc olvasás

FAMILY PICTURES

Megdöbbentő pletyka terjed Leonardo DiCaprio magánéletéről, egy modell tálalt ki a hálószoba titkairól

Megdöbbentő pletyka terjed Leonardo DiCaprio magánéletéről, egy modell tálalt ki a hálószoba titkairól

2024.03.01. 2 perc olvasás

VALLOMÁS

Az 5 legjobb Valentin-napi film, amit meg kell nézned

Az 5 legjobb Valentin-napi film, amit meg kell nézned

2024.02.14. 3 perc olvasás

VALENTINE'S DAY MOVIES

Megdöbbentő: Arnold Schwarzenegger ugyanazzal eteti az unokáit, mint a kutyáit

Megdöbbentő: Arnold Schwarzenegger ugyanazzal eteti az unokáit, mint a kutyáit

2024.02.02. 2 perc olvasás

Őszinte vallomás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves