Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Taylor Swift új klipjében a kettős mércét mutatja be nagyon viccesen

2020. március 04.

10 perc olvasás

gender jake gyllenhaal taylor swift
Taylor Swift új klipjében a kettős mércét mutatja be nagyon viccesen

Az énekesnő genderváltó performansza mögött több van, mint hinnéd!



Már a Lover című albumjának bemutatásakor nyilvánvaló volt, hogy Taylor nem akar többé a jó kislány imázs mögé bújva mindenki számára szerethető maradni. Elég nehéz is lenne, hiszen épp a tökéletesség látszatáért, mindig kedves stílusáért támadta a média, s volt egy időszak, amikor egyenesen közutálatnak örvendett az Egyesült Államokban. Talán épp ennek, s a komoly belső munkájának köszönhető, hogy mostanra megtalálta a saját hangját, s nem fél kiállni magáért és igazságáért.

A ’The Man’ klipje ennek ékes bizonyítéka. Bár a közvélemény főként azt találgatja, milyen szimbólumokkal és rejtett üzenetekkel bírálja Scooter Braunt (aki volt menedzsereként elvette Taylortól korábbi dalaihoz fűződő jogait) vagy éppen Kanye Westet (akivel már azóta dúl a háború, hogy 2009-ben megzavarta az énekesnő köszönőbeszédét), a videó és a dalszöveg azonban komolyabb és megosztóbb kérdéseket vet fel ennél.

Egy olyan világot mutat be nekünk, ami nagyon is ismerős. Egy társadalmat, ahol még mindig létezhet a kettős mérce, ha nőkről és férfiakról van szó. A történet egy felhőkarcoló irodájából indul, ahol Swift férfiként, külsőre Jake Gyllenhall dublőre bőrébe bújva, főnökként masírozik végig a munkahelyén. Pacsizik, gratulál a kollégáknak, de a nadrágkosztümbe öltözött nőket valahogy elfelejti észrevenni. Mi több, ahogyan lekezelően összegyűri és eldobja az egyik munkatársa ötleteit tartalmazó papírgombócot, a hölgyek úgy vetik rá magukat a „morzsára”, mint a groupie-k a rocksztár által feléjük hajított ereklyére.

A jelenet erősen hajaz A Wall Street farkasa című filmre, ahol a Jordan Belfortot, az igencsak toxikus férfit alakító Leonardo DiCaprio hasonló szerepben tündököl. Fájdalmas végiggondolni, hogy ezt a fajta magabiztosságot nőként mennyire nem érzékeljük, mennyire ritka, hogy tehetséges, kiemelkedő kvalitású nőként bíznak bennünk, s megfelelőnek tartanak a feladatra. A dalszövegben is utal erre Taylor: I’d be a fearless leader / I’d be an alpha type / When everyone believes ya / What’s that like? – (Ha férfivá válnék…) „Félelem, kétségek nélküli vezető lennék, igazi alfahím, akinek és akiben hisznek…” S ironikusan hozzá is teszi: „vajon ez milyen érzés lehet?”

Izgalmas kérdést feszeget. Vajon könnyebben célt érnék, ha férfiak lennénk (Wondering if I’d get there quicker if I was a man)?  A dalban Swift a saját keserves tapasztalatait osztja meg: They’d say I hustled, put in the work / They wouldn’t shake their heads and question how much of this I deserve / What I was wearing, if I was rude / Could all be separated from my good ideas and power moves -  Azt mondanák, rámenős voltam, keményen dolgoztam / Nem ingatnák a fejüket kétkedve, vajon megérdemlem-e mindezt / Nem kérdeznék, milyen ruhát viseltem, hogy túl kemény voltam-e / A jó ötleteim és a meghatározó lépéseim érdekelnék őket.

Nos, be kell lássuk, a felvetése teljesen jogos.

Ha keményen dolgoznánk a sikerért férfiként, akkor is megkérdőjeleznék, mennyit érdemlünk meg belőle? Valószínűleg nem. Nem azzal lenne elfoglalva a média, hány kilók vagyunk, vagy éppen hányadik barátnőt fogyasztjuk, hanem méltatnák mindazt, amit letettünk az asztalra (gondoljunk csak például Steve Jobs magánéletére, jellemére, vezetői stílusára).

Ha mégis befutottunk, akkor is más szabályok érvényesek ránk, nőkre. Taylor itt újra megemlíti Leonardo DiCapriot, ami immár kettős értelemmel bír. Több jelenet is egyértelműen az általa megformált Jordan Belfortra utal, az egyik, ahogyan a pénzét lobogtatva, alkoholt vedelve, örömlányokat fogdosva ünnepli sikerét, a másik, ahogy egy luxusjachton pezsgőzik fürdőruhás modellekkel – ez viszont a valódi Leóra is igaz, aki mindig jóval fiatalabb, csinos hölgyekkel alakít ki kapcsolatot. Az teljesen rendben van tehát, ha rosszfiú vagy, vagy akár őrült is, ez jár, mert férfi vagy, sőt, isteníteni fognak – nőként viszont ezt megtehetnénk-e? Könnyű elképzelni, hogyan semmisítene meg a média és közvélemény pillanatok alatt… (What’s it like to brag about raking in dollars / And getting bitches and models? - Milyen érzés azzal kérkedni, hogy halmokban áll a pénzed / S, hogy minden ribancot és modellt megszerezhetsz?)

Itt persze nem ér véget a férfiszerep, hiszen házastársként, édesapaként is meg kell állják helyüket a világban. Nem probléma, ha 50 évvel fiatalabb modell párod van, mert egy férfi csak elismertebb lesz ettől. Szülőként pedig elfogadható, ha sokat dolgozol, s alig van időd a gyerekedre – hiszen te keresed a pénzt, ugye? A klipben szereplő édesapa a szökőkút peremén ülve, telefonálás közben megpaskolja kislánya fejét, majd az égbe emeli, s máris megkapja a ’Világ legjobb édesapja’ címet. Hiszen még a kislányára is van ideje, milyen csodálatos! Egyedülálló anyaként persze ez nem működőképes alternatíva, akkor jó, ha mindkét helyen egyszerre helytállsz…

A médiának a klipben egy szimbolikus újság mutat görbe tükröt, kihangsúlyozva ezzel, mennyivel toleránsabb a társadalom a férfiak dolgaival szemben, mint a nőkével. A metrón terpeszkedő férfi kezében lévő papíron olyan szalagcímek vannak, mint:

Year’s most eligible CEO’s – A legpartiképesebb ügyvezetők;

Man we love in sport – Férfiak, akiket imádunk a sportban;

It’s men against boys and no ladies around  - Férfiak a fiúk ellen, hölgyek kizárva;

What man won the year in celebrity dating? Who crushed it this year? – Melyik férfi randizott a legtöbb celebbel? Ki nyerte a versenyt?

Érezhetjük persze Taylor személyes sértettségét is, akinek állandóan címlapra tették viharos magánéletét, módszeres karaktergyilkosságot elkövetve ellene, ahogyan férfifalóként állították be – pedig lássuk be, egy fiatal srácnak inkább összekacsintva gratuláltak volna.

A randizásban is megjelenik ugyanis a kettős mérce, a nőknek jóval kevesebb szerelmi kapcsolat megengedett, mint a férfiaknak. (They’d say I played the field before I found someone to commit to / And that would be okay for me to do – „Azt mondanák, végigmentem mindenkin, mielőtt megállapodtam volna / S hogy ezt tettem, teljesen rendben lenne”). Ezzel van összhangban az a jelenet is a klipben, amikor az egyéjszakás kaland után a férfit ünneplik, ezzel szemben a nőnek a ’walk of shame’ (szégyenséta) járna a hazafelé úton, s inkább titkolnia lenne érdemes, mint dicsekedni vele.

Swift a filmiparban tapasztalható kettősség mellett sem megy el szó nélkül. Klipjében szereplő filmplakátjai egytől-egyig fricskák:

- az egyik plakáton egy akciófilmet reklámoznak, ’Man VS. Disaster’ címmel, utalva ezzel a rengeteg katasztrófafilmre, ahol mindig a férfiak a megmentőek, s az anyatermészetnek sincs esélye ellenük;

- a róla készült film hirdetését is „férfiasították”, a Miss Americanaból Mr. Americana lett, melynek főszereplője Tyler Swift, rendezője Larry Wilson (Lana Wilson helyett) és a Mandance filmfesztivál hivatalos programjában szerepel (Sundance helyett) – ezzel hangsúlyozza, mennyire nehéz terep a filmvilágban a kamera mögött nőként érvényesülni;

- a klip végén erre válaszképp határozottan, egyértelműen az arcunkba tolja:

Directed by / Written by / Owned by / Starring (Rendezte / Írta / Tulajdonos / Főszereplő): Taylor Swift.

A sport világában meglévő egyenlőtlen bánásmódot pedig egy 2018-as Serena Williams-incidens férfi változatával érzékelteti. Abban az évben a US Open teniszversenyének döntőjében a teniszezőnőt többször figyelmeztették (tiltott edzői segítségért, majd a teniszütője eltöréséért), először szóban, aztán pontlevonással, végül pedig „game penaltyval”, amiért nekirontott a székbírónak és csalónak, tolvajnak nevezte őt. A klipben egy férfi hasonló kirohanását láthatjuk a teniszpályán, amiért azonban nem kap büntetést, ahogyan a Serenához hasonlóan viselkedő férfi teniszcsillagoknak sem járt. A harminckilencszeres Grand Slam győztes Billie Jean King mondta erre, „amikor egy nő kifejezésre juttatja az érzéseit, hisztérikusnak tartják és megbüntetik érte. Ha egy férfi teszi ugyanezt, szókimondónak tartják és nem kap megrovást.”

Taylor mesteri művét fémjelzi, hogy még a teniszpálya oldalán is találunk egy rejtett utalást: a falon a Women’s charity felirat áll. Tény, hogy bár az amerikaiak 395,5 milliárd dollárt adományoznak jótékonysági szervezeteknek, ennek mindössze 1,6%-a jut olyan nonprofit alapítványoknak, amelyek a nőket és lányokat segítik.

Az utolsó jelenet méltó befejezése a videónak, igazi K.O. A férfit játszó Taylor odamegy önmagához, a rendező Taylorhoz és visszajelzést kér a munkájára. A válasza aranyat ér: „Pretty good… Could you try to be sexier, maybe more likable this time?” – „Egész jó… Meg tudnád próbálni szexisebben, ezúttal talán egy kicsit szerethetőbben?” Talán nincs is ennél erősebb mondata az egész klipnek. A munkára valódi véleményt nem kapunk, mi magunk váljunk kívánatosabbá, kedvelhetőbbé, csak ennyi számít. De még itt sem áll meg, mert végső megszólalásként szinte arcul csap bennünket, ahogy ezt követően a labdaszedő lány szemforgatását értékeli: „By the way, excellent work over there, Loren” – „Egyébként Loren, csodás munkát végeztél!”, ezzel mutatva meg, hogy a férfiak egymás munkáját viszont hajlamosak a semmiért is megdicsérni

A klipet rengeteg férfi támadta meg a YouTube kommentszekciójában, s több blogger felháborodott bejegyzést írt arról, mennyire egysíkú az énekesnő megközelítése. Azt üzenjük Taylornak is, amit Serena Williams ellenfele, Naomi Osaka írt a teniszcsillag kirohanásáért elnézést kérő üzenetére: "Az emberek gyakran összetévesztik a haragot az erővel, mert nem tudnak különbséget tenni a kettő között. Senki nem állt még úgy ki magáért, mint ahogy te tetted. Nagy szükség van arra, hogy folytasd ezt az úttörő szerepet, és tovább menj ezen az úton."

Balogh Mariann

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
1

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
2

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
3

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
4

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
5

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
6

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
7

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
8

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

ezek is érdekelhetnek

Változhat az Oscar-díj, ezek a kategóriák szűnhetnek meg!

Változhat az Oscar-díj, ezek a kategóriák szűnhetnek meg!

2023.03.10. 3 perc olvasás

GENDER NEUTRAL

Demi Lovato most épp újra nőként azonosítja magát

Demi Lovato most épp újra nőként azonosítja magát

2022.08.03. 1 perc olvasás

She/her

Vörös riadó: hamarosan kapható a Louboutin gendersemleges kollekciója

Vörös riadó: hamarosan kapható a Louboutin gendersemleges kollekciója

2022.01.19. 1 perc olvasás

Our Angels

Egy francia szótár bevezette a semleges nemű névmásokat, de hova vezet mindez?

Egy francia szótár bevezette a semleges nemű névmásokat, de hova vezet mindez?

2021.11.23. 2 perc olvasás

LMBTQ+

A British Airways is gendersemlegessé teszi a köszöntését

A British Airways is gendersemlegessé teszi a köszöntését

2021.10.13. 1 perc olvasás

Inkluzivitás

Meztelenre vetkőztették a női focistát, mert férfinek hitték

Meztelenre vetkőztették a női focistát, mert férfinek hitték

2021.08.07. 2 perc olvasás

Jogtiprás

Nagy változás jön a Lufthansánál

Nagy változás jön a Lufthansánál

2021.07.14. 1 perc olvasás

Szóhasználat

Bevezetik az amerikai útlevelekben a harmadik nemet

Bevezetik az amerikai útlevelekben a harmadik nemet

2021.07.08. 2 perc olvasás

Gendersemleges

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves