Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Kapcsolataink

A te barátságaid túlélik a szakítási szezont?

2021. augusztus 05.

15 perc olvasás

ELLE

barátság poszt-covid tünetek érzelmi fáradtság
A te barátságaid túlélik a szakítási szezont?

A régóta vágyott társasági összejövetelek nyarát éljük, de az éjszakák néha könnyekbe fulladnak. A hónapok után újra látogatott éttermekben a szesztől fűtött viták tönkreteszik az étkezést, és az asztalterítőt kihúzzák a szeretettel előkészített vacsorapartik alól, káoszt hagyva maguk után.


Erika annyira izgatott volt a kerti partija miatt, hogy aznapra szabadságot vett ki, megfelelően előkészülhessen. 350 fontot költött egy Habitat tengerparti bárpavilonra, amit alkoholos italokkal és koktélkeverőkkel töltött fel. Piknikszőnyegeket és párnákat tett a műfűre, remélve, hogy az „laza marokkói est hangulatot” kelt majd. Tündérlámpákkal borította be a kerítést, a fákról pedig lámpások lógtak. Öt legjobb barátjának, akik mind a 30-as éveik elején jártak, bonyolult hidegtálat állított össze előételnek, melyet egy Ottolenghi-féle, tagine-ban készült fogás követett. Fel kellett kutatnia az összes helyi szupermarketet rózsa harissáért, és minden egyes kis étel elkészítése órákba telt.

Ez volt az első találkozójuk tavaly nyár óta, amikor a lezárások között néhány boldog hónapig Brighton újra pezsgő és nyitott volt, ők pedig hetente háromszor étteremben vacsoráztak, hogy kisegítsék a helyi vendéglátósokat. Az elmúlt egy évben néha kettesben sétáltak a tengerparton, ritkán, büntetést kockáztatva, leültek kávézni egy padra a parkban, de csak kellemes dolgokról beszélgettek. Semmiképpen sem szórakoztak, nevettek vagy csináltak bármit, aminek köze lett volna „a régi, jó, mélyenszántó és jelentőségteljes baráti beszélgetésekhez” – mondja. Az ésszerűtlenül meleg áprilisi estén tehát Erika állt az ajtóban állt hat órakor, overálban és új Zara magassarkúban, hogy fogadja vendégeit.

„Teljes katasztrófa volt – mondja néhány héttel később. – Amikor végre mindannyian elmentek, csak feküdtem egy pléddel betakaródzva a füvön, és zokogtam. Nem hittem el, ami történt.”

Ami történt, az valami olyan, amit sokan érzékelhetünk, amikor hosszú kihagyás után újra találkozunk a barátainkkal: viták, harag, félreértések és heves eszmecserék.

Erika eseménye akkor vett fordulatot, amikor három Aperol Spritz után a barátnője, Linda kijelentette, hogy túl sokat írtak Fülöp herceg haláláról, és „idegesítette, hogy nem nézhetett azt, amit akart, mert minden csatorna erről adott hírt.” A többiek rátámadtak, de megvédte az álláspontját, majd a téma Meghanre és Harryre terelődött. „Ekkor lett igazán borzalmas – mondja Erika. – Linda kiabált, hogy ’Meghan tudhatta volna, mire vállalkozik.’ Én és a többiek meg, hogy ’nem, meg kellett volna védeniük őt.’ Erre sírni kezdett, úgy érezte, összefogtunk ellene, aztán „a barátom is sírva fakadt – azt mondta, rá senki sem figyel. Az ételt meg sem ettük, az eseménynek nyolckor vége lett. Le voltam sújtva.”

Nem ő az egyetlen, aki ilyenfajta kataklizmatikus összeveszést élt át a barátaival. Lindsay George kapcsolatokra specializálódott pszichoterapeuta szerint a világjárvány alatt a nők nagyon megszenvedték, hogy nem találkozhattak a közösségeikkel. „Rájöttünk, hogy a partnerünk és a gyerekeink nem tudják megadni azt, amit a barátok, vagyis támogatást, és kiszakadást a mindennapi robotból. Az identitásunk nagyban függ a másokkal való kapcsolatainktól, a barátságok is az énünk egy részét tükrözik vissza. A személyes kapcsolatok hiánya pedig saját énfelfogásunkra is hatást gyakorolt az elmúlt időszakban. Nem csoda, hogy nehéz úgy folytatni a barátokkal, mintha mi sem történt volna.”

Rebeka, egy 32 éves rendezvényszervező Bristolból, meglepődött, milyen furcsán alakultak a dolgok, amikor a szoros baráti köre újra összegyűlt egy kerti partira, miután nyolc hónapja nem látták egymást. „A WhatsApp csoportunk tartotta bennem a lelket a lezárások alatt. Cseteltünk, és minden nap bejelentkeztünk, hogy kivel mi újság. Hetek óta terveztünk egy bulit a barátnőmnél, Szofinál, nagyon izgatottan vártunk. De furcsa módon, amikor végre egy helyen voltunk, mintha elfelejtettük volna, hogy kell csinálni. Egymást túlharsogva áradoztunk, hogy milyen jó végre újra látni egymást. Az első örvendezések után viszont mintha nem lett volna mit mondanunk egymásnak.”

Ann Friedman és Aminatu Sow a Call Your Girlfriend podcast házigazdái, akik most írtak könyvet Big Friendship címmel a saját kapcsolatukról, és hogy hosszútávon hogy lehet közel maradni a másikhoz. Sow bevallja, ő is küszködik a társasági életbe való visszailleszkedéssel: „Mostanában, ha több mint egy emberrel találkoztam, utána úgy éreztem magam, mintha másnapos lennék, még akkor is, ha nem ittam alkoholt. Ez egyfajta érzelmi fáradtság, mert nem vagyunk hozzászokva a társasághoz, és ilyenkor rengeteg érzelmet élünk meg. Most tanulunk és kalibrálunk újra mindent. Valaki olyannal, akit hónapok óta nem láttál, még egy ebédrendelés is furcsa lehet.”

Szóval mi történik velünk? Nem olyan emberekről beszélünk, akiket nem ismerünk, vagy akár akikkel hónapok óta nem beszéltünk. Miért nem tudjuk egyszerűen ott folytatni, ahol abbahagytuk?

Sow szerint nem értjük igazán, hogy az elmúlt 18 hónapban traumatikus élményben volt részünk. Nem számít, hogy a saját „kihágásainkra” gondolunk, vagy a kapcsolatainkra, ezek mind egy kollektív trauma következményei. Könnyebb lekicsinylően gondolni a drámára, mint arra fókuszálni, amit Sow csak a „komolyan képesek voltunk ennyi ideig így élni?” agyzsibbadásának hív.

Lindsay George egyetért. „Sok nehezteléssel találkozom. Az embereket idegesíti, hogy a barátaik ’összemelegedtek’ valaki mással helyettük, vagy órákon át beszélgettek egy közös barátjukkal, őt pedig kihagyták. De ahelyett, hogy akkor kifejezték volna az érzéseiket, visszatartották. Most pedig újra találkozunk, az indulatok a felszínre törnek, és vitákat okoznak.”
Friedman hangsúlyozza, hogy muszáj foglalkoznunk a nagy társasági összejövetelekkel kapcsolatos elvárásainkkal. „Nincs két ember, aki ugyanúgy élne meg egy barátságot. Az elvárások annak a kivetülései, amit te legbelül remélsz vagy akarsz ettől a kapcsolattól – mondja. – Legközelebb mondd meg a barátodnak, mielőtt találkoztok,, hogy ’remélem így vagy úgy fogom érezni magam, amikor találkozunk.’ Az örömteli találkozástól a szorongásig mindannyian máshol állunk a spektrumon. Néha felszabadító lehet elmondani, hogy nem állsz még készen egy nagy bulira, vagy hogy nagy elvárásaid vannak vele szemben.”

Rebeka rendkívül jelentőségteljesnek képzelte a barátaival való újbóli találkozást, és abban reménykedett, hogy hajnalig bulizni fognak. Ehelyett Szofi meghívta az új pasiját, akivel 11 órakor el is ment aludni, otthagyva a többieket, hogy folytassák nélkülük. „Felidegesítettem magam – mondja Rebeka. – Olyan rég nem láttuk egymást, ennek ellenére le sem tudta venni a szemét az új barátjáról, és inkább elment vele lefeküdni, mint hogy velünk lógott volna. Annyira dühös voltam. Általában nem vagyok veszekedős típus, de másnapig maradtam, és bosszankodva ültem a reggelizőasztalnál. Alig vártam, hogy elmondhassam neki, miként érzek.”

A beszélgetés vitává fajult, Szofi védekezett, felemelték a hangjukat. „Bármikor máskor elengedtem volna. De talán megváltoztam az elmúlt évben, vagy talán őrült nyomás van rajtunk, hogy erőltessük a társas találkozásokat, csak mert már lehet. Bármi legyen is az ok, életünkben először jól összevesztünk. Szerintem időbe fog telni, hogy minden újra olyan legyen, mint régen.”

Lindsay George szerint egy kis konfliktus nem ártalmas. „Én kifejezetten javaslom, akár pozitív végkicsengése is lehet. A konfliktusok lényege, hogy kihívás elé állítanak a változásokkal kapcsolatban. A változás azt jelenti, hogy valami mássá fejlődünk. És gyakran vezet konfliktushoz, ha módosul a véleményünk, vagy rezonálunk valamire, ami másfajta gondolkodásra késztet. Oda kell figyelnünk arra, hogy a barátaink, illetve mi magunk hogyan fejlődtünk a pandémia alatt.”

Az igazság az, hogy bár akkoriban az Idétlen időkig című filmben éreztük magunkat, valójában mindannyian önismereti utazáson vettünk részt 2020 márciusa óta. Néhányan mentális problémákkal, fájdalommal és betegséggel küzdöttek, mások sértetlenül megúszták – akár még gyarapodtak is általa –, ez pedig azt jelenti, hogy életüknek egy más pontján találkozunk újra a barátainkkal, mint ahol hagytuk őket. Nem egyértelmű ezután, hogy tudjuk ott folytatni, ahol abbahagytuk, vagy hogy egyáltalán még barátok akarunk maradni.

„A járvány szembesített a saját hiányzó dolgaimmal, és az érzéssel, hogy ki is vagyok én ezen a világon – mondja Sow. – Vegyük figyelembe a járvány érzelmi szűkösségének valóságát, annak ordító egyenlőtlenségével együtt, hogy egyesek jobban teljesítettek, mint mások. Amikor ezt a barátságokon belül értelmezzük, nem kell nagy különbségeket keresnünk.”

A 32 éves Olivér valószínűleg a legnehezebb helyzetbe került a barátai közül. „Volt néhány beteges családtagom, akikről gondoskodnom kellett, amikor a járvány a legrosszabbra fordult – mondja. – Nagyon stresszes voltam miattuk, ráadásul szabadságot kellett kivennem, hogy el tudjam látni őket. Visszaköltöztem anyukámhoz, és minden szabályt szigorúan betartottam, mert biztonságban akartam tudni mindenkit. Ezalatt a barátaim titkos bulikat rendeztek, és egyáltalán nem érdekelték őket a korlátozások. Ezen a héten mindannyian vacsorázni megyünk, és tudom, hogy rengeteg kimondatlan dolog van köztünk. Biztos, hogy vissza kell majd fognom magam.”

Ráadásul, nem a pandémia az egyetlen dolog, amivel meg kellett küzdenünk az elmúlt 18 hónapban. Martin arról is beszámol, hogy George Floyd és Daunte Wright halála – sokan mások mellett – érzelmileg kimerítette. De nem biztos benne, hogy ezt a fehérbőrű barátaival meg akarja beszélni. „Ha szóba kerül a Black Lives Matter vacsora közben, nem tudom, hogy fogok reagálni, mert annyi a kimondatlan érzés. Úgy sejtem, a találkozónk nem lesz végig könnyű és vidám, amit egyébként mindannyian várunk tőle, mert egy egész évet kell bepótolnunk. Rengeteg érzelmekkel teli dolog történt velem, és nem tudtam megbeszélni velük. WhatsAppon vagy Zoomon keresztül túl kínos lett volna, most pedig úgy tűnik, ha ezt felhoznám, az a szórakozást valami nagyon intenzív lelki dologba forgatná át.”

A másfél évnyi különböző szintű elzártság során szemtanúi lehettünk felkeléseknek, aktivizmusnak, olyan ügyek felszínre törésének, mint a fehér privilégium, férfierőszak, ázsiaiak elleni gyűlölet, a transzneműek diszkriminációja, nem is említve a lezárások politikáját és az összeesküvés-elméletek elleni harcot, amik közül egyiket sem beszélhettük meg laza munkahelyi környezetben, a vacsoraasztal körül vagy egy pubban a barátainkkal. Mostanáig. A véleményünk sokáig rotyogott, mint egy fazék, amelyet alacsony lángon hagytak, most pedig a társasági élet szabadsága begyújtotta a tüzet, lefújta a fedőt, az érzelmek pedig túlcsordulnak.

„Minden barátságnak van egy radarszerűsége – mondja Friedman. – Ez azt mutatja meg, hogyan érzékeled magad a másik emberrel kapcsolatban. De a világban is segít eligazodni a barátaiddal ellentétben, vagy velük egy közösségben. Fontos, hogy személyesen is érzékeljük egymást. Mert egy kapcsolatban annyi mindent nem lehet leírni szöveges üzenetben.” Egyetért, hogy amikor újra találkozunk, más pozícióban találhatjuk magunkat a másikhoz képest. „A konfliktus elengedhetetlen, mert fix elképzelésünk volt arról, hogy kik a barátaink, és milyen a kapcsolatunk, és ezt talán hónapok óta nem egyeztettük, vagy a valóság ellenére fenntartottuk.”

Marcell lenémította a legközelebbi iskolai barátaival közös WhatsApp csoportjukat, miután- ahogy ő mondja – „anti-woke, Laurence Foxos” lett. Folyamatosan kifogásokat talál ki, hogy ne kelljen csatlakoznia hozzájuk, mióta lehetőségük nyílt személyesen találkozni. „Biztos, hogy ezek nem kellemes, lazulós esték lennének – magyarázza. – Mindig úgy gondoltam a barátaimra, ahogy önmagamra – intelligens, feminista, empatikus, fejlett személyiségű heteró férfiként. De a lezárások alatt a beszélgetések „heccelés” néven sötét és goromba fordulatot vettek. Nem éreztem magam kényelmesen közben. Csak elképzelni tudom, hogy ez a valóságban milyen lenne, miután megittak néhány italt.”

Friedman szerint „a világjárvány alatt meg kellett válogatnunk a barátainkat. És közülük néhány kapcsolat csak úgy alakult, hogy aki közel volt, vagy a logisztika miatt, vagy ahogy az élet hozta. Az pedig tény, hogy ha valakivel nem együtt mész át egy nagy és fontos változáson, nehéz érintetlen maradni a másik oldalon, legyen szó akár iskolaváltásról, főiskolába menetelről vagy ezzel a különös vírussal való harcról, amit átéltünk.”

Lindsay George ad néhány jótanácsot, hogyan kezeljük a konfliktusokat: „Akkor próbálj megbirkózni egy érzéssel, amikor ténylegesen érzed azt, aztán lépj tovább. Miután már megtörtént, egyre nehezebb és nehezebb lesz foglalkozni vele. Néha ez nem lehetséges, mert vannak emberek, akiknek három percbe, de vannak, akiknek három napba telik rendbe tenni magukban a dolgokat. Fontos felismerni, hogy minden ember másképp dolgozza fel az eseményeket. Szóval te érezheted, hogy most akarsz mindent helyrehozni, de a barátod talán még nem áll készen rá. Ezt tisztelni kell.”

Megkérdeztük Friedmant és Sowt, hogy a barátságok túlélhetik-e ezeket a törést okozó összejöveteleket. Friedman szerint a rövid válsz igen, de előbb kérdezzük meg, hogy a barátság megéri-e, hogy megmentsük. „Ha a kapcsolat már egyébként is veszélyben volt, vagy nem foglalt el érzelmileg központi helyet az életünkben, akkor egy vélemény, ami nem egyezik az értékeinkkel, vagy egy nagyon nehéz beszélgetés borítékolhatóan sértődéshez vezet, ha nem foglalkoznak vele. De ha olyan barátságról van szó, amelyben a felek sokat jelentenek egymásnak, meg kell beszélni, hogy „figyelj, én erre számítottam, vagy ebben reménykedtem. Ténylegesen így éreztem magam miután találkoztunk.” És, ha tudjuk, azt is: „ebben reménykedem legközelebb.”

Amikor újra találkozunk, el kell fogadnunk, hogy időbe telhet, mire újra felvesszük egymás ritmusát. Érkezhetünk elvárásokkal az eseményre – legyen az egy jelentőségteljes beszélgetés, amelyben mindenki ténylegesen megérti a másikat, vagy egy óriási hedonista kitörés és nagybetűs szórakozás, ahogy régen csináltuk –, de vigyük le őket tízről egy elérhetőbb szintre. Sow szerint érdemes kíváncsisággal, empátiával és törődéssel fordulni a másik felé. A „Milyen volt számodra ez az időszak? Mi volt nehéz benne? Mi nem volt annyira nehéz, mint gondoltad?” kérdések sokat jelenthetnek.

Szóval, mielőtt lefoglalsz egy villát vidéken két másik családdal, heti vacsorapartikat és régóta vágyott bulizásokat kezdesz tervezni, esetleg egy csomó pénzt költenél egy tengerparti bárpavilonra egy kertipartihoz, érdemes lehet kisebb lépésekben kipróbálni, hogy miként állsz most a barátaiddal. Valamint felvállalni és megoldani minden konfliktust a nagyobb események előtt. A távolságtartás sötét hónapjaiban rájöttünk, hogy kit és mit hiányoltunk igazán. Ne feledkezzünk meg erről a FOMO nyarának őrületében sem.

Forrás: Elle 

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
1

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
2

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
3

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
4

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
5

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
6

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
7

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
8

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

ezek is érdekelhetnek

Chris Hemsworth és Matt Damon videójáról beszél most mindenki, elképesztő, mit csináltak

Chris Hemsworth és Matt Damon videójáról beszél most mindenki, elképesztő, mit csináltak

2024.03.27. 2 perc olvasás

Örök barátság

A demencia tünetei utazás közben is jelentkezhetnek a fiataloknál

A demencia tünetei utazás közben is jelentkezhetnek a fiataloknál

2024.03.26. 2 perc olvasás

Intő jelek

A rák így jelenhet meg a kezeken

A rák így jelenhet meg a kezeken

2024.03.26. 1 perc olvasás

Megelőzés

A vastagbélrák jelei a bőrön is megjelenhetnek

A vastagbélrák jelei a bőrön is megjelenhetnek

2024.03.25. 2 perc olvasás

Tünetek

Ez a bőrrák két korai jele, amit sosem szabad figyelmen kívül hagyni

Ez a bőrrák két korai jele, amit sosem szabad figyelmen kívül hagyni

2024.03.21. 2 perc olvasás

Felismerés

Ez a rák 3 korai jele, melyeknek a felismerése életmentő lehet

Ez a rák 3 korai jele, melyeknek a felismerése életmentő lehet

2024.03.19. 2 perc olvasás

Betegség

A rák jelei az orron is megjelenhetnek

A rák jelei az orron is megjelenhetnek

2024.03.18. 2 perc olvasás

Megelőzés

Az agydaganat egyik legfontosabb jele beszélgetés közben mutatkozhat meg

Az agydaganat egyik legfontosabb jele beszélgetés közben mutatkozhat meg

2024.03.14. 1 perc olvasás

Megelőzés

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves