Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Rekorder

Máris zenetörténelmet írt Adele legújabb albuma

2021. november 28.

1 perc olvasás

ELLE

rekord zene kultúra Adele album lemez
Máris zenetörténelmet írt Adele legújabb albuma

Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is az év leggyorsabban fogyó albuma lett a 30.


Adele november 19-én megjelent albuma, a 30 hazájában, Nagy-Britanniában, valamint a tengerentúlon is a 2021-es év leggyorsabban fogyó albuma lett – adta hírül a CNN. A brit énekesnő negyedik stúdiólemeze a Billboard adatai szerint megjelenése után mindössze három nappal kiérdemelte az év legsikeresebb albuma címet az Egyesült Államokban, ahol több mint 660 ezer albumegységet értékesítettek belőle (ez az adat magában foglalja a hang- és videóstreaminget, valamint az egyes dalok eladásait is).

Csúcstartó a női előadók között

A 30 az Egyesült Királyságban is a listák első helyén debütált, az első héten az Official Charts adatai szerint 261 ezer példány kelt el belőle, amivel maga mögé utasította Ed Sheeran 2017-es Divide című lemezét. Adele visszatérő kislemeze, az Easy On Me ugyancsak rekorder lett: megdöntötte a megjelenést követő egy héten belüli legtöbb streamelés rekordját.

Emellett az új albummal Adele szó szerint történelmet írt hazájában – hivatalosan is ő az egyetlen női előadó, aki három vagy több stúdióalbummal rendelkezik, melyek közül mindegyikkel az brit slágerlisták élére tört.

Érdekesség ugyanakkor, hogy saját rekordját nem sikerült megdöntenie: a 30 nem tudta letaszítani a trónról az énekesnő 2015-ben megjelent 25 című lemezét, amely minden idők leggyorsabban fogyó albuma lett mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
1

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
2

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!
3

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

30 ikonikus hollywoodi barátság
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
5

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
6

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
7

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
8

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

ezek is érdekelhetnek

Kiállítás segít lebontani a rákbetegség körüli tabukat

Kiállítás segít lebontani a rákbetegség körüli tabukat

2024.04.05. 2 perc olvasás

programajánló

Adele erre a népszerű parfümre esküszik, 15 éves kora óta viseli

Adele erre a népszerű parfümre esküszik, 15 éves kora óta viseli

2024.02.09. 1 perc olvasás

Parfümajánló

 5 könyv, amit el kell olvasnod februárban

5 könyv, amit el kell olvasnod februárban

2024.02.01. 4 perc olvasás

Ajánló

Nagyon gyors a világ, de bizonyos dolgokhoz le kell ülni, meg kell érkezni. Az olvasás pont ilyen, ami igényel egyfajta lelassulást - interjú Ludvig Orsolyával.

Támogatott tartalom

Nagyon gyors a világ, de bizonyos dolgokhoz le kell ülni, meg kell érkezni. Az olvasás pont ilyen, ami igényel egyfajta lelassulást - interjú Ludvig Orsolyával.

Támogatott tartalom

2024.01.16. 5 perc olvasás

Business idol

Kiss Diána, az új generáció primadonnája

Támogatott tartalom

Kiss Diána, az új generáció primadonnája

Támogatott tartalom

2023.12.06. 3 perc olvasás

Olvass bele Szonja German legújabb könyvébe!

Támogatott tartalom

Olvass bele Szonja German legújabb könyvébe!

Támogatott tartalom

2023.12.05. 3 perc olvasás

kikapcs

Adele férjhez ment – itt van minden, amit a férjéről tudunk

Adele férjhez ment – itt van minden, amit a férjéről tudunk

2023.11.22. 1 perc olvasás

New Marriage

Az utazási kalandok megelevenednek a vásznon

Támogatott tartalom

Az utazási kalandok megelevenednek a vásznon

Támogatott tartalom

2023.10.03. 4 perc olvasás

Amit fotó nem képes visszaadni, azt életre kelti a festő

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves