Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Scandalous Moments

5 botrányos pillanat az Oscar-gála történetéből

2023. március 08.

3 perc olvasás

Kurucz Barbara

botrány oscar-díj gálaszezon Oscar 2023
5 botrányos pillanat az Oscar-gála történetéből
© ABC / Getty Images

Március 12-én 95. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát. A szervezők nyugodt estében reménykednek, hiszen az elmúlt évtizedekben voltak elég nagy botrányok. 


Az Oscar-gála Hollywood legnagyobb eseménye. A díjátadót idén is a Dolby Színházban rendezik meg, a gála házigazdája pedig Jimmy Kimmel lesz. A szervezők már korábban elárulták, reménykednek a botránymentes estében. Természetesen a megfelelő előkészületek sosem jelentenek garanciát semmire, az elmúlt évtizedekben volt pár váratlan pillanat. 

Marlon Brando nem vette át a díjat

A hírességek sokszor bojkottálták már a gálát. Voltak, akik az Akadémia összetétele miatt nem jelentek meg, míg mások a jelöltekkel nem értettek egyet. Kétségtelen, hogy Marlon Brando távolléte váltotta ki a legnagyobb sajtóvisszhangot. A színész 1973-ben Oscar-díjat kapott A keresztapában nyújtott alakításáért, ám a gálán helyette Sacheen Littlefeather, egy indián aktivista jelent meg. A nő hagyományos viseletben volt, és felolvasta a színész közleményét. Marlon Brando ezzel szerette volna felhívni a figyelmet, arra, hogy Hollywoodban mennyire rosszul bánnak az indián származású művészekkel. Az eset hatalmas botrányt váltott ki. 

Meztelen férfi rohant a színpadra

A 46. Oscar-gálán, 1974-ben egy meztelen férfi okozott váratlan pillanatokat. David Niven, aki az est egyik házigazdája volt, éppen felkonferálta Elizabeth Taylort, amikor megjelent Robert Opel meztelenül a színpadon. A művész ruha nélkül szaladt el, ami hatalmas megdöbbenést keltett. David Niven profin kezelte a helyzetet, és egy viccel feloldotta a feszültséget. 

#OscarSoWhite

2015-ben az Akadémia még a gála előtt botrányba keveredett. Nem sokkal a jelöltek kihirdetése után megjelentek az újságcikkek, melyek azt részletezték, hogy a színészeket, színésznőket díjazó kategóriáknak egyetlen színesbőrű jelöltje sincs. Erre legutóbb 1998-ban volt példa. A Twitteren valóságos mozgalom indult, és megjelent az #OscarSoWhite jelölés. Többen bojkottálták az eseményt, a Filmakadémia azzal próbálta orvosolni a helyzetet, hogy Chris Rockot kérték fel házigazdának. A humorista a díjátadón is megemlítette a dolgot, szarkasztikus megjegyzésekkel illette az Akadémiát. 

Kalifornia álom

2017-ben az Oscar-gála már a végéhez közeledett, amikor megtörtént az egyik legbotrányosabb pillanat. Faye Dunaway és Warren Beatty adták át a legjobb filmnek járó díjat, ám egy véletlen miatt rossz borítékot kaptak. A papírom Emma Stone és a Kaliforniai álom szerepeltek, így Faye Dunaway egyértelműnek gondolta, hogy ez a film nyerte a díjat. A stáb már éppen a köszönőbeszédet mondta, amikor kiderült a tévedés, mert a szobrot a Holdfény nyerte. Hatalmas káosz volt a színpadon, pár másodperceg senki sem értette, mi történt. Végül az Akadémia elárulta, hogy az egyik munkatársuk hibázott, mert a legjobb színésznő nevét tartalmazó borítékot adták oda ismét. 

Will Smith pofonja

Sokan a 2022-es Oscar-gálát tartják a legbotrányosabbnak. Chris Rock Will Smith feleségéről mondott viccet, kiemelte, hogy Jada kopasz. A színész először nevetett, de ennek ellenére felment a színpadra és megütötte a humoristát. Majd nem túl kedves jelzőkkel illette. Chris megpróbálta elviccelni az esetet, attól függetlenül megfagyott a levegő a teremben. Will Smith végül elnézést kért, ennek ellenére 10 évre eltiltották az Oscar-gálán való részvételtől. 

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves