Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Fenntartható

„A környezeti szempontból kialakított étrendnek egyre fontosabb szerep jut”

2022. január 02.

2 perc olvasás

Vetőné Mózner Zsófia

fenntarthatóság prognózis Vetőné Mózner Zsófia
„A környezeti szempontból kialakított étrendnek egyre fontosabb szerep jut”

Az élelmiszer-fogyasztás az egyik legnagyobb környezetterheléssel járó fogyasztási terület. A fejlődő országokban az elégtelen kalóriabevitel, az alultápláltság és a természeti erőforrások túlhasználata okoz gondot, míg a fejlett országok lakói a fogyasztásuk környezeti hatásaival inkább közvetetten szembesülnek.


A Világbank becslése alapján a növekvő népesség élelmiszerrel való ellátása érdekében a gabonatermelésnek 50%-kal, a hústermelésnek 85%-kal kellene növekednie 2000 és 2030 között. Márpedig globálisan az élelmiszer-előállítás az emberi tevékenység által okozott üvegházhatású gázkibocsátás harmadát teszi ki, ennek jelentős része pedig az állattenyésztésből származik. Az importált termékek növekvő aránya miatt a fejlett országok egyre kiszolgáltatottabbak lesznek más országok természeti erőforrásainak, és ez további társadalmi és környezeti problémákhoz vezethet. 

Magyarország élelmiszer-fogyasztásának mennyisége csökkent a korábbi évtizedekhez képest minden élelmiszer-kategóriában (a tejtermékek és a kenyér szegmensét kivéve), és a húsfogyasztás összetételét vizsgálva is kedvező tendenciát tapasztalunk: növekszik a baromfifogyasztás, ami kisebb környezetterhelésű, mint a sertéshúsé vagy a marhahúsé. 

Szintén pozitív tendencia, hogy az elmúlt években enyhe csökkenés tapasztalható az élelmiszer-hulladékok mennyiségében is – bár a keletkező mennyiség közel fele elkerülhető lenne a friss zöldségek és gyümölcsök, péksütemények tudatosabb vásárlásával. A hulladékgazdálkodás területén itthon szórványosan megjelent már az állatok esetében a nose-to-tail (az orrtól a farokig), a zöldségeknél a leaf-to-roots (levéltől a gyökerekig) mozgalom, melyek lényege, hogy minden elfogyasztható részét hasznosítják az alapanyagoknak. Nő a zero waste (hulladékmentes) éttermek száma is, melyek nemcsak minél kevesebb hulladék felhalmozására törekszenek, de újrahasznosított alapanyagokat is használnak, etikus és zöld beszerzést valósítanak meg, illetve az alkalmazottakkal és vendégekkel való etikus és felelős bánásmód is kiemelt helyen szerepel náluk.  

A környezeti és egészségügyi szempontból kialakított étrendnek is egyre fontosabb szerep jut – ez ugyanis kisebb földterület-használatot és kevesebb CO2-kibocsátást eredményez: az egészségügyi ajánlásoknak megfelelő, kevesebb húsfogyasztást tartalmazó étrend mellett globálisan akár 20%-kal is lehetne csökkenteni ezáltal a kibocsátásokat, a klímaváltozás költségeit pedig 50%-kal lehetne mérsékelni.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. szeptemberi lapszámának Prognózis rovatában jelent meg.

 


A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket
1

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

 Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?
2

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

 Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül
3

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is
4

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen
5

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb
6

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni
7

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet
8

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

ezek is érdekelhetnek

"A design teret ad az új ötletek megvalósításának"  – Beszélgetés design és fenntarthatóság kapcsolatáról  Anne Therese Gennari klímaoptimistával

"A design teret ad az új ötletek megvalósításának" – Beszélgetés design és fenntarthatóság kapcsolatáról Anne Therese Gennari klímaoptimistával

2023.12.11. 3 perc olvasás

Lakberendezési trendek 2024: 4 lakberendezési trükk a hangulatos otthonért

Lakberendezési trendek 2024: 4 lakberendezési trükk a hangulatos otthonért

2023.12.05. 4 perc olvasás

Dopamin Dekor

A fenntartható divat a természetnél kezdődik

Támogatott tartalom

A fenntartható divat a természetnél kezdődik

Támogatott tartalom

2023.12.05. 6 perc olvasás

Elkötelezett tervezője a fenntartható divatnak, elnyerte a szakma elismerését - interjú Braunitzer Borbálával

Támogatott tartalom

Elkötelezett tervezője a fenntartható divatnak, elnyerte a szakma elismerését - interjú Braunitzer Borbálával

Támogatott tartalom

2023.11.14. 10 perc olvasás

A parfüm, aminél kulcs a fenntarthatóság

Támogatott tartalom

A parfüm, aminél kulcs a fenntarthatóság

Támogatott tartalom

2023.05.10. 2 perc olvasás

Prada Paradoxe

Még magasabbra tör az idén jubileumát ünneplő Porsche

Támogatott tartalom

Még magasabbra tör az idén jubileumát ünneplő Porsche

Támogatott tartalom

2023.05.03. 2 perc olvasás

75 éves a Porsche

Fotó: Rebel Wilson 35 kilós fogyása után ugyanazt a ruhát viselte

Fotó: Rebel Wilson 35 kilós fogyása után ugyanazt a ruhát viselte

2023.03.14. 1 perc olvasás

OSCAR

Az energiahatékony megoldások ökölszabályai

Az energiahatékony megoldások ökölszabályai

2023.02.25. 7 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves