Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Flutur

Megérkezett Dua Lipa és a Puma első közös kollekciója

2021. december 19.

1 perc olvasás

ELLE

divat kollekció divattervezés Dua Lipa kapszulakollekció limitált kollekció
Megérkezett Dua Lipa és a Puma első közös kollekciója

A tavalyi bejelentés óta vártuk, hogy elkészüljön, és most végre megérkezett a Flutur kollekció!


Miután a stílusikon és popsztár korábban többször is az arca volt a sportmárka egy-egy kollekciójának, tavaly év végén bejelentették, hogy a Puma és Dua Lipa első saját közös kollekciójukon dolgoznak. A várva várt pillanat most végre elérkezett, és már kapható a limitált szériás Flutur kollekció, amelyet mi is szemügyre vettünk.

Első körben négy ruhadarabról rántották le a leplet, a teljes kollekció érkezésére még egy kicsit várnunk kell, hiszen 2022-ben érkezik az üzletekbe. Azt már most tudni lehet, hogy a Flutur darabjait a nyolcvanas és kilencvenes évek ihlették, az énekesnő jellegzetes stílusa visszaköszön a cropped pólókon és az oversized pulóvereken egyaránt. A Mayze Flutur tornacipő pedig Dua Lipa kedvenc Puma lábbelijének újraértelmezéséből született, három különféle fekete bőr használatával.

Az Elle-nek Dua Lipa azt is elárulta, hogy a kapszulakollekció végleges formájának elnyerésében nagy szerepet játszott egy bizonyos olló is. „Volt egy elképzelésem arról, hogyan fognak kinézni a ruhák, és nagyon örülök a végeredménynek. Ki akartam próbálni valami mást, amikor a stúdióban voltunk, ezért fogtam egy ollót, és levágtam a kapucnis pulóveremet, hogy cropot csináljak belőle – és imádtam, ahogyan sikerült! Azt szeretném, ha a ruhákat mindenki a sajátjává tenné, és ugyanúgy élveznék, ahogy én, mert rengeteg szeretettel készültek” – árulta el az énekesnő.

Pillangó, a kollekció jelképe

A Flutur kollekció minden egyes darabját egy irizáló pillangó díszíti, ez az új logó nemcsak a kollekció központi elemeként funkcionál, de a Puma átalakulását is jelképezi. „Számomra a pillangók több mint gyönyörű lények, annyi mindent képviselnek, például az átalakulást, a reményt és a metamorfózist. Az elmúlt év során a pillangó különösen szimbolikussá és jelentőségteljessé vált számomra” – magyarázta Dua Lipa.

A kapszulakollekció nevét is ez az állat ihlette, mivel a „flutur” szó albán nyelven pillangót jelent. „Azért választottam, hogy ezzel tisztelegjek az örökségem előtt, miközben a Pumával való újrakezdést is ünnepeljük.”

Forrás: Elle

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné
1

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban
2

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő
3

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik
4

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné
5

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján
6

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

2022.09.30. 2 perc olvasás

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének
7

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért
8

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

Ezek is érdekelhetnek

A francia nők kapszulagardróbja ezekből az alapdarabokból áll

A francia nők kapszulagardróbja ezekből az alapdarabokból áll

2024.05.03. 2 perc olvasás

Francia stílus

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója

Támogatott tartalom

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója

Támogatott tartalom

2024.04.18. 2 perc olvasás

Gino Rossi X Marilyn Monroe

Rihanna frufrura váltott, az év legdivatosabb fazonját választotta

Rihanna frufrura váltott, az év legdivatosabb fazonját választotta

2024.04.18. 2 perc olvasás

Új frizura

Izgalmas bejelentést tett a H&M, ezzel a márkával ad ki közös kollekciót

Izgalmas bejelentést tett a H&M, ezzel a márkával ad ki közös kollekciót

2024.03.19. 2 perc olvasás

Rokh H&M

A CCC ikonikus márkák sportcipőit vonultatja fel az új szezonban

Támogatott tartalom

A CCC ikonikus márkák sportcipőit vonultatja fel az új szezonban

Támogatott tartalom

2024.02.28. 2 perc olvasás

#sneakeraddict

A 9 legjobban várt premier februárban

A 9 legjobban várt premier februárban

2024.02.03. 5 perc olvasás

PREMIER

Dua Lipa lila ruháját akarja most mindenki - ettől annyira különleges

Dua Lipa lila ruháját akarja most mindenki - ettől annyira különleges

2024.01.26. 1 perc olvasás

RED CARPET

Ruhával, öltönnyel és tréningruhával – ezek a sneakerek mindennel jól mutatnak!

Támogatott tartalom

Ruhával, öltönnyel és tréningruhával – ezek a sneakerek mindennel jól mutatnak!

Támogatott tartalom

2023.06.19. 4 perc olvasás

Sneakers tippek

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves