Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Törzshely

Indusztrális környezet és magyaros ízek a nemrég nyílt Marischka étteremben

2021. november 22.

3 perc olvasás

trafó
Indusztrális környezet és magyaros ízek a nemrég nyílt Marischka étteremben
© Marischka Étterem

A nemrég felújított Attila 99 loftban helyet kapó Marischka étteremben vacsoráztunk, és az ételek mellett a látványban sem csalódtunk. Sőt!


Az épületnek - amiben többek között a Marischka étterem is helyet kapott - a története nem annyira kalandos, de az előélete mindenképpen izgalmas: a házat Györgyi Dénes tervezte 1936-ban az Elektromos Művek számára. Habár az évek során többször felújították, de az eredeti karakterét mindvégig megőrizte.  

A Marschka étterem csapata

Ahol jelenleg a Marischka étterem áll ott volt régen a trafóház, míg a fentebbi emeleteket a szolgáltató irodái foglalták el. Az étterem ennek az érdekes helyiségnek őrzi az emlékét, azzal, hogy a hatalmas belmagasság mellett, az indusztriális hangulatú szellőzők és csövek is megmaradtak a felújítás során. Az elemek közé pedig növények kerültek, amik azt az érzetet keltik, hogy maga a természet hódította vissza magának a területet. 

Marischka étterem

Ez a kettősség: a régi és új összefonódása egyébként is jellemző az étterem kialakítására. Részben antik és vintage bútorok alkotják a berendezést, ezek szépen foglalják el a teret, de a legmeghatározóbb elemek mégis a kerámiák. Kevés étterem, sőt nagyon kevés hely, mondhatja el magáról, hogy saját keramikusa van, de a Marischka rendelkezik ilyennel. Ha egy kicsit jobban odafigyelünk meg is érthetjük, hogy miért van rá szükség a tálkák és tányérok mind egyedileg logózottak, és mind egy művész keze nyomát viselik.  Az igazi showstopper mégis azok a kerámia levelek, amik a központi oszlopokon kúsznak felfelé a már említett zölddel gazdagon beültetett mennyezet felé, barátságos dzsungel benyomását keltve. Ezek a kerámia levelek is annak a bizonyos alkotónak a kezemunkáját dícsérik.


Részletekben, tehát nincs hiány, az biztos, az éttermet életrekeltő csapat - Bokor Jancsi, Dákány Tibor és Hatvani Ádám -  minden apróságra odafigyeltek. Az épületben található lakások mind hadvezérekről lettek elnevezve, és ezek a híres vezetők saját koktélt is kaptak a bárban, 8 téli és 8 nyári ital színesíti az étlapot. A konyhát vezető Purger Attila az ételek létrehozásakor szabad kezet kapott, a mai napig úgy alakítja, ahogy éppen azt jónak látja, vagy ahogy a szezonhoz a legjobban igazodik. Ott létünkkor éppen a sárgaborsó főzelék cseréjén gondolkodtak, de miután annyira lelkesedtünk érte, reméljük, hogy azért még megfontolják a megtartását egy darabig.

Marischka étterem

Koncepció és cél volt az étterem létrehozásakor, hogy ne egy újabb feszengős, luxus étterem nyíljon Budán, hanem a helyszín (Krisztinaváros) igényeinek megfelelve, legyen ez egy barátságos közeg, ahova bármikor le lehet jönni, be lehet ugrani meginni egy finom koktélt, vagy megenni egy jó hagymás rostélyost. Aki a környéken lakik annak biztos törzshelye lesz a Marischka, de valószínűleg azoknak is, akik távolabbról jönnek, mert ezért érdemes egy kicsit többet utazni. Velünk például biztosan gyakran lehet majd itt találkozni. 

article-gallery-img

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 lakberendezési tárgy, amit azonnal felejts el a szakértők szerint
1

3 lakberendezési tárgy, amit azonnal felejts el a szakértők szerint

2023.10.15. 2 perc olvasás

3 lakberendezési tárgy, amit azonnal felejts el a szakértők szerint

Így fest Kamilla királyné 3 millió fontos egykori otthona
2

Így fest Kamilla királyné 3 millió fontos egykori otthona

2023.05.11. 2 perc olvasás

Így fest Kamilla királyné 3 millió fontos egykori otthona

Így néz ki Jennifer Lopez és Ben Affleck új otthona
3

Így néz ki Jennifer Lopez és Ben Affleck új otthona

2022.12.02. 2 perc olvasás

Így néz ki Jennifer Lopez és Ben Affleck új otthona

Ide bújik a világ elől Járai Máté
4

Ide bújik a világ elől Járai Máté

2022.06.28. 3 perc olvasás

Ide bújik a világ elől Járai Máté

Elképesztően néz ki Kim Kardashian 60 milliárdos magánrepülője!
5

Elképesztően néz ki Kim Kardashian 60 milliárdos magánrepülője!

2022.08.21. 3 perc olvasás

Elképesztően néz ki Kim Kardashian 60 milliárdos magánrepülője!

Ezekben a fényűző villákban élnek Beckhamék – mesés ingatlan birodalmuk van!  
6

Ezekben a fényűző villákban élnek Beckhamék – mesés ingatlan birodalmuk van!  

2022.07.26. 3 perc olvasás

Ezekben a fényűző villákban élnek Beckhamék – mesés ingatlan birodalmuk van!  

Lakberendezési trendek 2024: 4 lakberendezési trükk a hangulatos otthonért
7

Lakberendezési trendek 2024: 4 lakberendezési trükk a hangulatos otthonért

2023.12.05. 4 perc olvasás

Lakberendezési trendek 2024: 4 lakberendezési trükk a hangulatos otthonért

Így néz ki Jennifer Lopez 1,5 milliárd forintos otthona belülről
8

Így néz ki Jennifer Lopez 1,5 milliárd forintos otthona belülről

2023.02.12. 1 perc olvasás

Így néz ki Jennifer Lopez 1,5 milliárd forintos otthona belülről

ezek is érdekelhetnek

Őszi színek a lakásban, amik feltöltik a lelkünket

Őszi színek a lakásban, amik feltöltik a lelkünket

2021.11.23. 4 perc olvasás

Inspiráció

Street Food design csak lazán: Blue Agori már Budán is

Street Food design csak lazán: Blue Agori már Budán is

2021.11.22. 3 perc olvasás

Görög életérzés

A FELIX Kitchen&Bar összehozza a művészetet és a gasztronómiát:  bemutatkozik az AQVA

Támogatott tartalom

A FELIX Kitchen&Bar összehozza a művészetet és a gasztronómiát: bemutatkozik az AQVA

Támogatott tartalom

2021.11.15. 3 perc olvasás

Sajtóközlemény

Gellért Grand Finale – Még vár minden, amitől Gellért a Gellért!

Gellért Grand Finale – Még vár minden, amitől Gellért a Gellért!

2021.11.04. 3 perc olvasás

Rekonstrukció

Ötletes őszi dekorációk, amiket mi imádtunk

Ötletes őszi dekorációk, amiket mi imádtunk

2021.11.03. 1 perc olvasás

Kreatív ősz

Luxus divatház épül Dubai szívében

Luxus divatház épül Dubai szívében

2021.10.25. 1 perc olvasás

Luxusotthon

Stílus és design az őserdő mélyén

Stílus és design az őserdő mélyén

2021.10.20. 1 perc olvasás

Trópusi elegancia

Rejtekhely a fák között

Támogatott tartalom

Rejtekhely a fák között

Támogatott tartalom

2021.10.17. 3 perc olvasás

Kabinház

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves